Létezik-e egyáltalán mesterséges intelligencia, és ha igen, mennyire veszélyes? Olvassátok el Emöke Andersson Lipcsey esszéjét a gépi tanulásról az Ótestamentumtól kezdve Leibnitzen át a szomszéd kertjében folyó építkezésig.
A szomszéd telken ház épül. Még csak a tereprendezésnél tartanak. Teljes üzemben dolgozik a markológép. Időnként szóba elegyedem a gép kezelőjével. Vannak már olyan markológépek, kezdte ma a beszélgetést a viking külsejű markolós, amelyeket egy távoli irodából, képernyő elől, két karral irányíthatsz. Kipróbáltam, nem volt könnyű, mondta. Itt a helyszínen ha valamit csinálni kell, a kollégámmal csak egymásra nézünk, és már tudjuk is, mi a következő lépés. Látom és érzem a terepet. Az AI, ami most jön, ilyesmire nem képes, mert nincs tudata, fejezte be a viking az eszmefuttatást.
Elámultam. Lám, a viking markolós is tudatában van a tudatnak. Persze, mivel ember ő is, rendelkezik kváléval, vagyis lát, hall, tapint, érzi, hogy tűz rá a nap, melege van, szomjas, érzi a víz ízét, és dühös (tehát vannak érzelmei), mert egyre késik a következő rakomány sóder. A markolós átéli a körülötte lévő világot.
A kválé a tudat alapja, hiszen a tudat arra reflektál, amit maga körül megtapasztal. A viking markolós például úgy reflektál a melegre és a szomjúságérzetre, hogy elballag a kerti csaphoz, megereszti, és iszik egy pohár vizet.
Az AI-nek sem kváléja, sem tudata nincs. És nincs körülötte a fizikai valóság sem, amire reflektálhatna, ahonnan tapasztalatot gyűjthetne, ha lenne kváléja és tudata. Bár még mindig viták tárgya, hogy az állatoknak van-e tudata, vagy csak valami olyannal rendelkeznek, ami hasonló a tudathoz, mégis képesek rá, hogy az agyukban visszatükröződő világ „kihívásaira” valamilyen cselekvés formájában választ adjanak, sőt, hogy a változó környezet kínálta lehetőségeket új összefüggések felismerésével javukra fordítsák. Köztudott például, hogy a kormos varjak a feltörni kívánt diót a magasból valamilyen kemény felületre ejtik, hogy a dióbélhez férjenek. Lehet, hogy a műveletet többször is meg kell ismételni ahhoz, hogy eredményre vezessen. Városba vetődött egyedeik azonban már biztosra mennek. A diót az útra ejtik, megvárják, míg autók haladnak át rajta, aztán mikor a közlekedési lámpa pirosra vált, a feltört dióhoz libbenve kicsipegetik a belsejét.
A varjúnak számtalan megfigyelést kell tennie, és tudatos cselekvések sorozatára van szüksége ahhoz, hogy ilyen módon jusson a dióbélhez. Vagyis megtanulta, hogy mit kell tennie. Amit tett, annak volt számára értelme, mert élelemhez jutott.
Ismereteink szerint a tudat és a tanulás interakciójának csúcsteljesítményére természetesen az emberi faj képes. Eddig az is egyértelmű volt, hogy a tudat és a tanulás között egyenes az összefüggés. Azért vagyunk képesek tanulni, mert tudatunk van, illetve minél többet tanulunk, annál fejlettebb a tudatunk.
A gépi tanulás, illetve az AI megjelenésével a tudat és a tanulás eddig ismert összefüggése a feje tetejére állt. A gépi tanulás fogalmát a Wikipédia a következő módon definiálja: „A gépi tanulás a mesterséges intelligencia egyik ága, olyan rendszerekkel foglalkoznak, melyek tanulni képesek, azaz tapasztalatokból tudást generálnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rendszer példa adatok, minták alapján képes önállóan, vagy emberi segítséggel szabályszerűségeket/szabályokat felismerni/meghatározni. A rendszer tehát nem csupán betanulja »kívülről« a mintákat, hanem képes ezek alapján olyan általánosításra, ami alapján – a tanulási szakasz végeztével – ismeretlen adatokra vonatkozólag is »helyes« döntéseket tud hozni.”
A definíció megfogalmazása több kérdést is felvet. Ha a mesterséges intelligenciának nincs tudata, valóban tanulásnak nevezhető az a folyamat, ami benne zajlik? Kválé nélkül lehet-e bármiféle tapasztalata az AI-nek? Létezhet-e valóban olyan rendszer, ami tudat nélkül tudást hoz létre? A definíció második része bár kissé elnagyolt, valamivel átgondoltabb, mint az első mondat. A rendszer feltehetőleg valóban szabályszerűségeket ismer fel a betáplált, de számára jelentés nélküli adathalmaz alapján, és ezekből látszólag létrehoz valamit. Ez a „valami” pedig ráadásul akár kiemelkedően újszerű is lehet. Az azonban már egyenesen utópiának vagy disztópiának tűnik, ha a gépi tanulás, illetve az AI vonatkozásában „helyes” döntésről beszélünk.
Maguk az AI fejlesztői és kutatói sem tudják, hogy valójában mi történik a „tanulási folyamat” alatt. Az AI a fejlesztők és a programozók számára is fekete doboz. Nem tudjuk, hogy mi zajlik a belsejében. Van az input meg az output, ezeket ismerjük, de ami közötte zajlik, ismeretlen.
Illusztrátor: NicolasP.Rougier, Wikimedia commons
Hadd idézzem Leibniz nem kevésbé talányos gondolatait Monadológia című művéből: „Képzeljünk el egy gépet, amelynek szerkezete lehetővé teszi, hogy gondolkodjék, érezzen és percepciói legyenek, és képzeletben növeljük meg akkorára – arányait változatlanul hagyva –, hogy beléphessünk a gépbe, mint egy malomba. Ha mindezt feltesszük és belülről megtekintjük a gépet, csak egymást hajtó alkatrészeket fogunk látni, és semmi olyat nem látunk benne, amivel a percepciót megmagyarázhatjuk.”
Bármennyire igyekszem kerülni, én is olyan fogalmakat használok a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, amelyek az emberi létformára jellemzőek. Tudatvilágunk és nyelvünk tele van antropomorfizmussal. A bögrének füle van, a hordónak hasa, nem szólva a mesék beszélő állatairól, vagy az emberi tulajdonságokkal felruházott természeti jelenségekről. Miért lenne az ember antropomorfista szemlélete alól kivétel a mesterséges intelligencia?
Az AI esetében ráadásul nemcsak képzeljük, hogy megszólal, mint a mesében a gomba, hanem az AI tényleg képes lehet megszólalni. A ChatGPT-vel pedig oldalakon át tartó párbeszédet folytathatunk bármilyen témáról. Van ugyan olyan AI, amely a képalkotásban jeleskedik, vagy az ügyféladatok minél jobb hasznosításában, mégis az vesz le minket leginkább a lábunkról, mikor „a gép szavakban fejezi ki magát”, és kommunikál velünk. Ez olyan meggyőző, annyira hiteles, hogy ha ma még talán nem is, de elvárható-e hamarosan, hogy „emberszámba” vegyük?
Az Oxfordi Egyetem Jövőkutató Intézetének vezető professzora, Nick Boström szerint hatalmas morális kihívás előtt állunk. Nemcsak azt kell elkerülnünk, hogy az AI alapú rendszerek kárt okozzanak nekünk, hanem arra is figyelnünk kell, hogy a mesterséges intelligenciával jól bánjunk. Etikailag megengedhetetlen lenne, ha annak ellenére, hogy emberi szinten áll, rabként, szolgaként kezeljük, és nem státuszának megfelelően, állítja Boström.
Ulf Danielsson, a Chalmers Egyetem fizikaprofesszora azonban bizarrnak tartja, hogy egy olyan előrevetített kérdéssel foglalkozunk, ami tőrbe csalhat minket. Az AI ugyanis már most úgy viselkedik, mintha tudatos lény lenne, ezért nehezen, vagy egyáltalán nem kijelölhető az a pont, amikor ez az állapot bekövetkezik, ha egyáltalán bekövetkezik. Disztópikus világ felé tartunk, ha nem húzunk határt az ember és a gép között, véli a professzor.
Danielsson tehát a következő problémára tapint rá: mi már most belemegyünk egy olyan játékba, ahol kezdettől fogva becsapnak minket, és kezdettől fogva mi húzzuk a rövidebbet, mert mivel előrevetítjük, hogy az AI eléri a szuperintelligenciát, már most olyan státusszal ruházzuk fel, ami elmossa a különbséget ember és gép között.
Fotó: Warner Bros
Jelenleg négyezer japán férfit tartanak számon, aki valamilyen AI-vel kötött legális házasságot. Az ember tehát beleszerethet a mesterséges intelligenciába, érzelmileg kötődhet hozzá. Fordítva csak ennek a látszata igaz. Elég nagy port kavart, hogy egy belga férfi nemrégen öngyilkos lett az Eliza nevű AI robottal folytatott „beszélgetések” hatására. A mesterséges intelligencia tehát „véleményével” komolyan manipulálni képes minket. Az AI tudat nélkül is képes arra, hogy érzelmeinken keresztül manipuláljon.
A svéd televízióban egy stúdióbeszélgetésen elhangzott a józan paraszti ésszel átgondolt kérdés, hogy akkor egyszerűen miért nem húzzuk ki a konnektort a falból, mikor érezzük, hogy a gép manipulál? Ulf Danielsson rámutatott, hogy adott esetben egy chatbot „könyörögni” is képes, hogy még ne hagyjuk abba a vele folytatott „csevegést”. Vagyis újfent érzelmeinken keresztül támad, zsarol. Mindezt kválé és tudat nélkül.
Még én is szinte sértőnek éreztem, hogy egyik írásában svéd író kollégám, Lena Andersson azt a helyzet komolyságához nem illő, banális kijelentést tette, hogy az AI nem több, mint egy beszélő papagáj. De gondoljunk csak bele. Érti az AI, amit mond, leír? Nem érti. Érti külön-külön a szavak jelentését? Nem érti. Van számára tartalom, jelentés a szavak mögött? Nincs. Van tapasztalata a szóval leírt fogalomról? Nincs. Tegyük hozzá, döbbenetes, hogy van egy entitás, ami úgy használja a szavakat, mintha azoknak lenne számára jelentése, mintha tényleg valamilyen fogalmat jelölnének, és a szavakat összerakva látszólag értelemmel bíró gondolatsort hoz létre.
Az AI fejlesztők és kutatók egyik tábora rádöbbent arra, ha azt az AI-t, amely még tudattal sem rendelkezik, már most rászabadítják a társadalomra, és az emberiség rendelkezésére álló hatalmas információhalmazra, melyet nem képes megfelelően kezelni, akkor a mesterséges intelligencia a dezinformáció és manipuláció eszközével nemcsak a demokráciát, hanem Olle Häggström, a Chalmers egyetem matematikai statisztika professzora szerint „a teljes civilizációt fenyegeti”. Jegyezzük meg, hogy mindez pedig az AI rossz szándéka nélkül történne, hiszen tudat, és érzelmek nélkül nincs is semmilyen szándéka a gépnek, nem úgy, mint a varjúnak, amely élelemhez akar jutni.
A kutatók másik táborában a kísérletező ember kíváncsisága és a legújabb technológiába vetett hit jóval erősebb, mint az aggodalmak (és a felelősségtudat?). Nick Boström, aki már a fekete doboz etikai szempontból is „emberhez méltó” státuszát igyekszik előkészíteni, nincs tehát egyedül. Az ebbe a táborba tartozók azok, akik egy kritikus pillanatban valószínűleg nem húznák ki a konnektort a falból.
Danielsson szerint azonban még a mesterséges intelligencia fogalma is hibás. Nincs olyan, hogy mesterséges intelligencia, mondja, valójában csupán gépi tanulásról beszélhetünk. Fogalmakat, adatokat táplálunk egy üres gépbe (fekete doboz), amelyek addig nem voltak benne.
A két tábor egyelőre egymással szimbiózisban él. A fejlesztők és az AI-kutatók főleg természettudományos és informatikai tudással rendelkező zárt körébe nem könnyű bekerülni.
Én egyik táborba sem tartozom. Néhány bekezdéssel feljebb azonban a gépi tanulás fogalmának helyességét is megkérdőjeleztem. Nem szoktam homokba dugni a fejem, így egyértelmű számomra, hogy a jobb híján mesterséges intelligenciának keresztelt entitással valamilyen formában együtt kell élnünk. Ahhoz, pedig, hogy világunk vele együtt élhető lehessen, a kutatók szűk körébe minél több diszciplína képviselőjét be kell vonni. Az AI profiljának formálásához az író tudása és tapasztalata ugyanolyan fontos, mint a matematikusé. Egy-két pszichológus, filozófus, gazdasági szakember már akad a körben, de égető szükség lenne történészekre, orvosokra, képzőművészekre, zenészekre, írókra, nyelvészekre, és még sorolhatnám.
Mi történik a fekete doboz belsejében lévő üres térben a fogalmakkal, amelyek az entitás számára sem az input, sem az output pillanatában nem bírnak jelentéssel?
Ennek egyféle ellentétét, vagyis hogy az input még nem bírt jelentéssel, de az output már igen, számtalan teremtésmítosz feldolgozta. Az akkád Mummu például a megszemélyesített szó, illetve teremtő szellem. Vagy gondoljunk János evangéliumának talányos kezdősoraira: „Kezdetben vala az Íge és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.” Megjegyzem, hogy a legtöbb nyelvben a túlságosan is csak a keresztény valláshoz köthető és régies „Íge” helyett egyszerűen csak „Szó” szerepel.
Emöke Andersson Lipcsey • 2024-05-02 Emöke Andersson Lipcsey író, újságíró, gondolkodó, műfordító, zenész, képvers szerző, és különböző svéd-magyar kulturális események szervezője
Finns det ens artificiell intelligens, och om det gör det, är den farlig? Läs Emöke Andersson Lipcsey i en essä om maskininlärning som spänner från Gamla testamentet, över Leibnitz till ett bygge i grannens trädgård.
Det pågår husbygge på granntomten. Än så länge håller de på med att förbereda terrängen. Grävmaskinen är i full gång. Ibland småpratar jag med föraren som ser ut som en karikatyr av en viking.
– Numera finns det maskiner som kan styras från en dataskärm med hjälp av två spakar på ett kontor långt bort – påbörjar vikingen konversationen i dag. – Jag har provat det själv och det är inte lätt – säger han. Här på plats är det ju så att när det ska göras något så tittar jag och kollegan på varandra och vi vet direkt vad nästa steg blir. Jag ser och känner terrängen. AI, som är på intåg nu, klarar inte sådant eftersom den saknar medvetande, avslutar vikingen sitt resonemang.
Jag blir förvånad och imponerad. Också vikingen på grävskopan är medveten om medvetandet. Då även han är människa är det självklart att han har qualia. Han ser och hör och har känsel, han känner hur hett solen skiner på honom, han blir varm och törstig, han känner hur vattnet smakar och när nästa gruslast fortfarande dröjer blir han arg. Alltså har han känslor. Han upplever världen som omger honom.
Qualia är medvetandets grund då medvetandet reflekterar över vad det erfar i sin omgivning. Vikingen på grävskopan reflekterar över värmen och törsten exempelvis på så sätt att han knallar till kranen i trädgården, öppnar den och dricker ett glas vatten.
AI har varken qualia eller medvetande. Den omges inte heller av den fysiska verklighet som den, ifall den hade qualia och medvetande, skulle kunna reflektera på och samla erfarenheter om. Det är fortfarande ett omdiskuterat ämne om huruvida djur har ett medvetande eller om de enbart innehar något som liknar det. De kan i alla fall i någon form av handling besvara den världs ”utmaningar” som återspeglas i deras hjärnor, samt även, genom att känna igen nya samband, tillgodogöra sig de möjligheter som de erbjuds av en omgivning i förändring. Det är till exempel allmänt känt att kråkan släpper valnöten uppifrån på en hård yta för att komma åt kärnan. Det kan dock behöva upprepas några gånger innan det ger resultat. Kråkor i stadsmiljö satsar på ett effektivare sätt då de släpper nötterna i asfalten, låter bilarna köra över dem och när trafikljuset byter till rött flaxar de till de knäckta nötskalen för att picka i sig innehållet.
Att kunna komma åt nötkärnan kräver alltså otaliga observationer och en rad medvetna handlingar. Med andra ord har fågeln lärt sig vad den ska göra och handlingarna har lett till resultat eftersom den har kommit åt födan.
Enligt våra kunskaper är det naturligtvis människoarten som har förmågan att uppnå toppresultat vad gäller interaktion mellan medvetande och inlärning. Hittills har det även varit en självklarhet att det råder ett direkt samband mellan medvetande och inlärning. Anledningen till att vi kan lära oss är att vi har ett medvetande, eller, ju mer vi lär oss desto mer välutvecklat blir vårt medvetande.
I och med uppkomsten av maskininlärning och AI har det hittills kända sambandet mellan medvetande och inlärning omkullkastats. Wikipedia definierar maskininlärning på följande sätt: “Maskininlärning är ett område inom artificiell intelligens som handlar om system som kan lära sig, det vill säga system som kan skapa kunskaper utifrån erfarenheter. I praktiken betyder detta att systemet självständigt eller med människans hjälp kan, utifrån uppgifter och mönster, upptäcka och definiera regelbundenheter och regler. Med andra ord lär sig systemet inte enbart diverse mönster ”utantill” utan det kan även generalisera utifrån dessa på ett sätt som gör det möjligt för det att efter inlärningsfasen fatta ”korrekta” beslut även beträffande okända uppgifter.”[1]
Formuleringen väcker flera frågor. Om den artificiella intelligensen nu saknar medvetande kan den process som pågår inom den verkligen kallas inlärning? Kan AI ha någon som helst erfarenhet utan qualia? Kan det verkligen existera ett system som skapar kunskap utan något medvetande? Den andra delen av definitionen är visserligen något vag men den är aningen mer genomtänkt än den första. Förmodligen upptäcker systemet verkligen regelbundenheter på grundval av den inmatade – dock för systemet betydelselösa – datamängden och till synes skapar det också något utav dessa data. Det här ”något” kan till råga på allt vara även någonting utomordentligt innovativt. Att i frågan om maskininlärning och AI tala om ”korrekta” beslut verkar dock vara en renodlad utopi eller dystopi.
Utvecklarna och forskarna inom AI vet inte ens själva vad som egentligen händer under ”inlärningsprocessen”. AI är en svart låda, dt finns input och output, det är vad vi vet, men vad som pågår mellan dessa är okänt.
Illustration: NicolasP.Rougier, Wikimedia commons
Jag skulle vilja citera några inte mindre gåtfulla tankar ur Gottfried Wilhelm Leibniz (matematiker och filosof på 1600-talet) verk med titeln Monadologi: ”Föreställ dig en maskin vars struktur gör det möjligt för den att tänka, känna och percipiera. Förstora den sedan i fantasin – utan att ändra på proportionerna – på så sätt att du kan stiga in i maskinen som om den var en kvarn. Om vi förmodar allt detta och beskådar maskinen inuti kommer vi bara att se delar som driver varandra men ingenting sådant som vi kan förklara perceptionen med.”[2]
Hur mycket jag än vill undvika det använder även jag sådana begrepp när det gäller artificiell intelligens som utmärker den mänskliga livsformen. Vår medvetandevärld och vårt språk är fulla av antropomorfismer. Muggen har ett öra och tunnan har en mage, för att inte förglömma talande djur i sagorna eller naturfenomen som är försedda med mänskliga egenskaper för den delen. Varför skulle artificiell intelligens utgöra något undantag för människans antropomorfiska synsätt?
Det är till och med så att vi i AI:s fall inte bara föreställer oss att den börjar tala som en svamp i sagorna. AI kan faktiskt börja tala. Och vi kan föra dialoger sida efter sida med ChatGPT om vilket ämne som helst. Förvisso finns det AI-applikationer som är skickliga på bildframställning eller som är effektiva vad gäller hanteringen av kunddata, men ändå blir vi som mest förtrollade när maskinen uttrycker sig i ord och kommunicerar med oss. Är inte detta så pass övertygande och trovärdigt att vi inom en snar framtid kan förväntas att betrakta den som en människa?
Enligt Nick Boström, ledande professor på Institutet för framtidsstudier vid Oxfords universitet, står vi inför en enorm moralisk utmaning. Vi ska inte bara undvika att AI-baserade system orsakar oss skada men vi ska även se till att behandla artificiell intelligens väl. Då AI står på människans nivå vore det etiskt sett orimligt att behandla den som en fånge eller en tjänare i stället för att bemöta den på ett sätt som är adekvat för dess status, påstår Boström.[3]
Ulf Danielsson, professor i fysik vid Uppsala universitet, anser emellertid att det är bisarrt att vi diskuterar en fråga som kan lura oss i en fälla. Vid det här laget beter sig AI nämligen redan idag som om den var en medveten varelse och därför är det svårt eller till och med omöjligt att sätta fingret på den punkt när detta tillstånd inträffar, om det nu ens inträffar. Vi färdas mot en dystopisk värld om vi inte drar en gräns mellan människa och maskin, menar professorn.[4]
Danielsson uppmärksammar alltså följande problem: Redan nu ger vi oss in i en lek där vi är lurade från början och där det givetvis är vi som drar det kortaste stråt. Vi förutser nämligen att AI kommer att uppnå superintelligens, vi förser den redan nu med en sådan status som suddar ut skillnaden mellan människa och maskin.
Den artificiella flickvännen Joi i Bladerunner 2049. Bild: Warner Bros
För närvarande är fyratusen japanska män registrerade som lagligt gifta med någon sorts AI. Människan kan alltså bli förälskad i och emotionellt fäst vid artificiell intelligens. Omvänt kan detta bara stämma till synes. Det skapade rubriker att en belgisk man nyligen begått självmord till följd av ”samtalen” som han haft med en AI-robot vid namnet Eliza. Artificiell intelligens kan alltså manipulera oss allvarligt med sin ”åsikt”. AI kan, även utan att ha något medvetande, manipulera oss genom våra känslor.
I ett studiosamtal i svensk television har man tagit upp den självklara frågan: varför drar vi helt enkelt inte ut kontakten när vi väl känner att maskinen manipulerar oss? Ulf Danielsson påpekar att en chatbot i förekommande fall till och med kan ”bönfalla” oss om att ännu inte sluta snacka med den.[5] Alltså, återigen, en attack och utpressning via våra känslor. Allt detta utan qualia och medvetande.
Till och med för mig har det nästan känts som en förolämpning att författaren Lena Andersson, trots situationens allvar gjort det banala uttalandet i en av sina essäer att AI inte är mer än en talande papegoja.[6] Men låt oss tänka efter. Förstår AI vad den säger eller skriver? Nej. Förstår den vad enstaka ord betyder? Nej. Finns det innehåll och betydelse bakom orden för den? Nej. Har den erfarenhet av ett begrepp som beskrivs med ord? Nej. Låt oss tillägga att det är häpnadsväckande att det finns en entitet som använder sig av ord som om de hade någon betydelse för den och som om de verkligen betecknade något begrepp för den, och att den skapar en till synes vettig tankerad genom att sätta ihop ord.
Vad händer om AI som saknar medvetande redan nu släpps lös på samhället? Vad händer om AI ges tillgång till den enorma informationsmängd som står till mänsklighetens förfogande trots att den är oförmögen att hantera den på ett lämpligt sätt? Det ena lägret av utvecklare och forskare inom AI anser att artificiell intelligens då med hjälp av desinformationens och manipulationens verktyg inte bara utgör ett hot mot demokratin utan – som Olle Häggström, professor i matematisk statistik vid Chalmers universitet uttrycker det – mot ”hela civilisationen”.[7] Låt oss notera att allt detta skulle ske utan någon som helst ond avsikt från AI:s sida, då maskinen som saknar medvetande och känslor ju inte har någon avsikt, till skillnad från kråkan som vill komma åt födan.
I det andra lägret av forskare är den experimenterande människans nyfikenhet och tron på den senaste teknologin betydligt starkare än oron (och kanske även ansvarskänslan för den delen). På så sätt är Nick Boström inte ensam då han redan nu håller på med att förbereda svarta lådans status som även ur en etisk synvinkel ska vara ”människovärdig”. Det är de i detta läger som i ett kritiskt ögonblick förmodligen inte skulle dra ut kontakten.
Enligt Danielsson är emellertid till och med begreppet artificiell intelligens felaktigt. Han menar att det inte finns något sådant som artificiell intelligens utan vi i själva verket enbart kan tala om maskininlärning. Begrepp och data matas in i en maskin – svarta lådan – som har varit tom tidigare.[8]
De båda lägren lever än så länge i symbios med varandra. Det är inte lätt att komma in i den slutna kretsen av utvecklare och forskare inom AI som huvudsakligen besitter kunskaper inom naturvetenskap och informatik.
Själv tillhör jag inget av lägren. I ett tidigare stycke ovan ifrågasätter jag till och med korrektheten av begreppet maskininlärning. Jag brukar inte sticka huvudet i sanden så jag har det klart för mig att vi i någon form är tvungna att leva med den entitet som i brist på bättre döpts till artificiell intelligens. Och för att vi ska kunna leva våra liv tillsammans med den behöver företrädare av fler och fler discipliner involveras i forskarnas smala krets. För utformandet av AI:s profil är författarens kunskaper och erfarenheter lika viktiga som matematikerns. Visserligen råkar det redan finnas några enstaka psykologer, filosofer och ekonomiexperter i kretsen men det råder även ett brinnande behov av historiker, läkare, konstnärer, författare, musiker och många fler.
Vad händer med begreppen i svarta lådans tomrum då de inte innehar någon betydelse för entiteten vare sig i ögonblicket för input eller output?
En sorts motsats till detta, nämligen att input inte hade haft någon betydelse men output under processen redan har fått en betydelse finns i otaliga skapelsemyter. Akkadiska Mummu är exempelvis det personifierade ordet eller den skapande anden. Eller låt oss tänka på de gåtfulla inledande raderna av Johannesevangeliet: ”I begynnelsen fanns Ordet, och Ordet fanns hos Gud, och Ordet var Gud. Detta var i begynnelsen hos Gud. Genom det har allt blivit till, och utan det har intet blivit till, som är till.”[9]
Kasia Syty • 2024-04-23
Agri Ismaïls debutroman Hyper skärskådar privat- och världsekonomins betydelse för enskilda familjer. Kasia Syty har pratat med författaren om vad pengar egentligen betyder, om att översätta sig själv, och om att leva ett hypermångkulturellt liv.
Läs mer →
Vera Stremkovskaya • 2024-04-12
En magnifik Buddhastaty på ett museum sätter tiden, rummet och språken i gungning. Läs Vera Stremkovskaya i Lyktan.
Läs mer →
Alyona Verbanova • 2024-04-08
Vi bad den ukrainska författaren Alyona Verbanova skriva om upplevelsen av att komma till Sverige efter att ha flytt undan den ryska invasionen. Här berättar hon om utmaningarna och det varma mottagandet.
Läs mer →
